A Subtitle Workshop 6.0b legfontosabb beállításai 1.

Ahogy azt már több helyen is ígértem, következzen egy kis összegzés az SW6 beállításairól. Itt most a program alapvető beállításait fogom taglalni, a következő blogpostban pedig majd a hibakereső beállításait.

Azután még most hétvégén várható majd egy újabb blogpost, amiben közzé fogok tenni egy általam előre beállított portable verziót, és aki nem akar szórakozni a beállításokkal, az használhatja azt is.

1. Beüzemelés:

Akár az installálós, akár a portable változatot szeditek is le, az első dolog, hogy az SW6 mappájába be kell másolgatni a következőket:

– a “Langs” mappába be kell másolni a magyar nyelvi fájlt
– az “OCRScripts” mappába a Magyar.ocr fájlt a korábbi SW-ből, amit használtatok
– a “PascalScripts” mappába be kell másolgatni a saját verziótokban használt pascal scripteket (ha egyáltalán használtok ilyet). Az alapból benne lévőket érdemes törölni, vagy eltenni egy külön mappába, úgyse nagyon fogjátok őket használni.

Ha ez megvan, lindítás után a “Settings” menü “Language” menüpontja alatt tudjátok az SW-t magyarra állítani.

Készítettem egy SW6 átalakító csomagot ezekről a fájlokról, amit egyben le tudtok szedni innen. Ezeket csomagoljátok ki, és az SW6 “Langs”, “OCRScripts” és “PascalScripts” mappáit nyugodtan cseréljétek le egy az egyben ezekre.

A magyar nyelvi fájlban a nemrég közzétetthez képest 1-2 kisebb hibát még javítottam, így ebben a csomagban már a nyelvi fájl v1.1 változata található.

A nemsoká megjelenő Super Subtitles blogos SW6 verzióban ezek mind benne lesznek.

2. Eszközök/Beállítások

Az “Eszközök” menü “Beállítások menüpontja alatt találhatjátok meg az SW legfontosabb beállításait. Nem fogok végigmenni minden beállítási opción, csak nézzük a legfontosabbakat, amikhez mindenképpen hozzá kell nyúlni.

2.1. Általános/Speciális

A nyelvi fájl frissítése ezt a részt érintette, az “Automatikus tördelés” beállítási opció az előző változatban még “Intelligens sorigazításként szerepelt”, nálatok ezen a néven lesz, ha előtte nem frissítitek a nyelvi fájlt.

Automatikus tördelés: Itt lehet beállítani, hogy az automatikus tördelés [CTRL + E] használatakor hány karakter után tördeljen automatikusan az SW. Én azt szeretem, ha 30 karaktertől már tördel, de ez egyéni ízlés kérdése. A lényeg, hogy 40-nél hosszabb sort ne hagyjunk. Ha be van kapcsolva a “töréspontkapcsoló”, akkor ugyanarra a táblára egymás után nyomkodva a [CTRL + E] billentyűparancsot, ha lehetséges, akkor három állás között fog váltakozni a táblánk: írásjeleknél tördelés, sorhossz alapján egyenletes tördelés, nincs tördelés.

Táblák felosztása: Itt lehet beállítani a táblák felosztása [CTRL + SHIFT + D] opció egyes dolgait. A táblák felosztása opciót alapvetően két- vagy többsoros táblákra engedi alkalmazni az SW, de egysoros táblákon is működik, ha azok meghaladják az itt meghatározott karakterszámot. Én ezt 40-re raktam, de igazából ennek nem sok értelme van úgysem, mert amíg lehet, addig inkább táblán belül két sorba kell tördelni, és csak azután jön képbe a felosztás, hogy a tábla meghaladná a 40+40 karaktert. Az “Automatikus intelligens sorigazítás” opciót bekapcsoltam, de nekem nem igazán csinál semmit, nekem kell nyomkodni a [CTRL + E] billentyűparancsot, hogy történjen is valami.

Maximális sorhossz: Itt lehet beállítani azt, hogy a “Túl hosszú sorok tördelése” [SHIFT + CTRL + L]  opció hány karakter fölött tördeljen.

Időeltolás: itt lehet megadni egy időértéket ezredmásodpercben, amivel a [SHIFT + CTRL + H] és [SHIFT + CTRL + N] billentyűparancsok lenyomásával + és – értékben el tudjátok tolni a kijelölt táblák időtartamát. Ugyanezek az opciók a “Szerkesztés/Időzítés” menüpontból is elérhetőek.

Tábla minimális időtartama: Ha beszúrsz egy új táblát a feliratba, ennyi lesz az időtartama, amivel automatikusan létrehozza azt az SW.

Szünet minimális értéke: Ha beszúrsz egy új táblát, ekkora lesz a szünet értéke az új tábla és az azt megelőző tábla között.

Léptetés mértéke: Itt lehet megadni, hogy a “Kezdő időpont/Záró időpont/Szünet előtte/Időtartam” ablakokban ha bekattintunk és az egér görgőjét tekergetjük, akkor mennyi legyen a léptetés mértéke.

Tartsa ezen az értéken a minimális időtartamot: különböző opciók használatakor az SW próbálja megtartani a táblák minimális időtartamát az itt megadott értéken. Érdemes bekapcsolni hozzá, hogy ne engedje az átfedéseket.

Időértékek automatikus kerekítése: az SW-ben van lehetőség arra, hogy a táblák időértékét előre meghatározott módon kerekítsük. Pl. mindegyik 100 ezredmásodpercre legyen kerekítve. A kerekítéssel óvatosan bánjatok, mert itt nem lehet beállítani, hogy ne csináljon átfedéseket, az egyik tábla záró és a következő tábla kezdő időpontját lazán beteszi ugyanarra az időpontra. Én ezt nem használom egyáltalán.

settingpic01.jpg

2.2. Mentés

Itt szerintem minden egyértelmű, nem érdemel külön magyarázatot. A lényeg, hogy állítsatok be valamilyen időközt automatikus mentésre. 🙂 Én így használom, mindenki szabja a saját igényeihez a dolgot.

settingpic02.jpg

2.3. Video-előnézet

Itt szerintem a következő dolgokat érdemes bekapcsolni, beállítani, a többi egyéni ízlés kérdése.

Dupla kattintás egy feliratban: ha egy táblára duplán kattintunk, akkor a videóban ugorjon oda a tábla elejéhez.

Előre- és visszatekerési idő: ez állítja be, hogy a [CTRL + ← ] és [CTRL + →] billentyűparancsok használata esetén mennyivel tekerjük előre vagy hátra a videót.

Kezdő és záró időpontok beállítása: különböző olyan opcióknál, ahol a videó aktuális pozíciójához szabjuk az időzítést, itt lehet megadni, hogy hány ezredmásodpercet számoljon rá mindig az SW + vagy – értékben a videó aktuális pozíciójához. Én -300-ra állítottam, mert tapasztalataim szerint ennyi a reakcióidőm, 0,3 másodperccel állítom meg később a videót, mint ahogy meghallom a hangot, tehát ha mondjuk egy mondat elejéhez akarom időzíteni a táblát, akkor a megállított videó pozíciójából ennyit kell levonnom. Ez az opció elméletileg megteszi ezt helyettünk, levonja vagy hozzáadja a megadott értéket..

settingpic03.jpg

2.4. Video-előnézet/Felirat

Itt igazából mindenki állítsa be úgy, ahogy neki tetszik, ezeket nem magyarázom, csak megmutatom, én hogyan csináltam. Próbálgatni kell, hogy melyik opcióval hogyan néz ki a felirat, aztán mindenki rájön, hogy neki hogyan tetszik.

settingpic04.jpg

2.5. Megjelenítés/Program

Itt szerintem két dolog lényeges, hogy be legyen kapcsolva, a többi dolog szintén mindenkinek a saját ízlése szerinti.

A főablak átméretezése az oszlopszélesség változtatásakor: ha nem teljes méretben használjátok az SW-t, és valamelyik oszlop szélességét változtatjátok, akkor magának az SW ablaknak is változik a mérete.

A “Szöveg” oszlop átméretezése a főablak átméretezésekor: ez pedig épp fordítva, ha magát az SW ablakot méretezitek át, akkor azon belül arányosan a szöveg oszlop mérete is változik.

Próbáljátok ki nyugodtan az átméretezéseket úgy, hogy ki- és bekapcsoljátok, aztán meglátjátok, hogy pontosan mi történik. Én így szeretem, szerintem így a hasznos, de ha nem tetszik, ki lehet kapcsolni.

settingpic05.jpg

2.6. Megjelenítés/Megjelölések

A felirat egyes tábláit megjelölhetitek magatoknak a [SHIFT+CTRL+M] billentyűparanccsal, a megjelölést pedig törölni tudjátok a [SHIFT+CTRL+A] billentyűparanccsal.

Ezen a részen azt tudjátok beállítani, hogy az SW milyen színnel és milyen módon jelölje meg nekünk ezeket a táblákat. Azt is be lehet állítani, hogy a megjelölés csak egyes oszlopokon legyen rajta, vagy akár egyszerre több oszlopon is.

A megjelölés prioritását ha alacsonyra tesszük, akkor a hibák jelölése felülírja a megjelölést. Ha magasra tesszük, akkor a megjelölés írja felül a hibák jelölését. Ez akkor fontos, ha ugyanazon a táblán megjelölés és hibajelölés is lenne egyszerre. A hibák jelölését a hibakereső beállításairól szóló postban olvashatjátok majd.

Fontos még, hogy az SW6 el is tudja menteni a megjelöléseket egy külön fájlba a felirat mellé, és megnyitáskor ezeket be is tudja tölteni, ennek is meg tudjuk adni itt az alapbeállításait. Én az alábbiak szerint javaslom.

settingpic06.jpg

Vélemény, hozzászólás?

Post Navigation